Mosse, Kate: A kripta
Budapest : Partvonal, 2009

1891 októbere: A tizenhét éves Léonie Vernier és bátyja, Anatole otthagyja Párizs gázlámpás utcáit, hogy a Carcassone városától néhány mérföldre délre fekvő Cade-i birtok menedékében nyugodt pihenésre találjon.

2007 októbere: Meredith Martin életrajzíró Claude Debussy, a híres francia zeneszerző életét kutatja a Pireneusok előhegységeinek látszólagos nyugalmában, s közben szeretné megérteni saját, bonyolult örökségét is.

A bátorság, a szeretet és a gonosz harca Kate Mosse legújabb kalandregényében, mely éppoly izgalmas, mint a Labirintus.

 
         
 
         
   
Vass Virág: Vulévu
Budapest : Ulpius-Ház Kiadó, 2009
Török Szonja sikeres és bájos harmincas nő, akinek tévés karrierje is felfelé ível. Főnöke, a minden hájjal megkent médiaguru “edzőtáborba” küldi, hogy legyőzze lámpalázát, és végre képernyőre kerüljön. Eközben egy titokzatos udvarló vázát és virágszirmokat küld a lánynak, azzal a kéréssel, hogy akkor randevúzzanak, ha a váza már megtelt szirommal.
Vass Virág, akit az olvasók a Nők Lapja újságírójaként, majd az Elle alapító-főszerkesztőjeként is megismerhettek, most új szerepben lép elénk. Őszinte és hiteles regényt írt a női barátságról, kis és nagy szerelemről, sorsfordító utazásról, a média- és divatvilágról és nem utolsó sorban az önismeretről.
 
 
         
         
   
Gregory, Philippa: A szűz királynő szeretője
Budapest : Új Palatinus-Könyvesház, 2009
A másik Boleyn lány, A Boleyn örökség és A királynő bolondja szenvedélyes történetei után Philippa Gregory tovább lép a történelmi időben. 1558 őszén Angliaszerte harangok hirdetik, hogy Erzsébet királynő lett.
Csak egyetlen asszony hallgatja e hírt rémülettel: Amy Dudley tudja, hogy férje, Sir Robert Erzsébet trónra lépésével visszatér a ragyogó Tudor-udvarba, a harangok diadalittas zúgása a férfit ismét a hatalomba — és egy érzéki, fiatal királynő mellé — hívja. Dudley a lehetetlent tervezi: félreállítani szerető hitvesét, hogy Erzsébetet feleségül vehesse.
 
 
         
         
   
Strieber, Whitley: 12 – Háború a lelkekért
Budapest : Metropolis Media, 2009

Ez az az év, amelyben a maják szerint időszámításunk véget ér. Kutatók azt állítják, ugyanebben az évben érkezik el Földünk egy 26 000 éves ciklus végére, egy vonalba kerülve a Galaktika síkjával. Az indián mítoszok az Ősi Bölcsesség visszatértét jövendölik bolygónkra 2012 december 21-én. Vajon pontosan mi fog történni? Mi vár az emberiségre ezen az egyáltalán nem távoli napon? A pusztulás? Vagy egy új kor hajnala?

Whitley Strieber amerikai bestsellerszerző közelebb állhat a titok megfejtéséhez bármelyikünknél. Amióta a ’80-as évek közepén idegen lények rabolták el, hátborzongató könyveket ír földönkívüli látogatókról és az emberiséget fenyegető katasztrófákról.
 
 
         
         
   
James, Syrie: Charlotte Bronte titkos naplója
Budapest : Kelly Kiadó, 2009

Kedves Naplóm, ez a leánykérés, amely néhány hónappal ezelőtt érkezett, óriási kavarodást idézett elő családunkban, sőt az egész faluban. Ki ez az ember, aki meg merészelte kérni a kezem? Miért van annyira ellene az apám? A leánykérés óta egyetlen éjszakát sem aludtam végig.
Syrie James, a Jane Austen naplójának szerzője új regényében hasonlóan erőteljes és lenyűgöző képet rajzol Charlotte Bronte szenvedélyes, nyugtalan életéről.

Hogy jutott el odáig egy ismeretlen, vidéki lelkész leánya, aki majdnem az egész életét egy isten háta mögötti yorkshire-i falucskában töltötte, hogy megírja a Jane Eyre-t? Rátalál-e az igaz szerelemre az az írónő, akinek műveiből egész nemzedékek tanultak szeretni?
 
 
         
         
   
Pinol, Albert Sánchez: Hideg bőr
Budapest : Európa Könyvkiadó, 2009

IVan egy kis sziget valahol az Atlanti-óceán déli részén, közel az Antarktiszhoz: egy L alakú földdarab, egyik végétől a másikig mindössze másfél kilométer. Ide, a világ végére érkezik meg az új időjárás-megfigyelő tiszt, hogy leváltsa elődjét - csakhogy őt nem találják sehol. Nincs más a szigeten, csak a világítótorony őre: egy mogorva, szótlan ember, aki bizonyára beleőrült a magányba.

A Hideg bőr szenvedélyes kalandregény: harc, izgalom, kegyetlenség, erotika... és végül talán a szerelem regénye is; s egyúttal keserű látlelet az emberről, aki csak akkor fedezi fel az idegenben, a furcsában, a különösben a szépséget és értelmet, amikor már mindent elpusztított maga körül…
 
         
         
   
Child, Lincoln,Preston, Douglas: Az ereklyetartó
Budapest : General Press Kiadó, 2009

A megtalált ereklye nagy sikerére való tekintettel a szerzők továbbszövik a múzeumi szörny utáni nyomozás szálait. Az ereklyetartó vérfagyasztó felfedezéssel kezdődik: csonttá aszott, fej nélküli holttestet sodor ki a víz Manhattan egyik elvezető főcsatornájából, s a maradványokon furcsa torzulásokat találnak. Vajon van e valami köze a "múzeumi szörnyhöz"?

A múzeum antropológusait, Margo Greent és Frock professzort kérik fel, hogy vizsgálják meg a maradványokat, és váratlan eredményre jutnak: egy ritka gerincműtét nyomai alapján sikerül azonosítani az eltorzult csontozatú testet, és kiderül, hogy az áldozat nem más, mint a múzeum fiatal kurátora.
 
 
         
         
   
O’Flanagan, Sheila: A szerelemben nincs barátság
Pécs : Alexandra Kiadó, 2009

Darcey mindent megkapott: magasan szárnyaló karriert, egy remek lakást Dublin központjában, méregdrága, márkás ruhákat. Igaz, a nagy Ő egyelőre még hiányzik a leltárból, de hódolókban nincs hiány. Miért dúlja fel mégis annyira, amikor váratlan esküvői meghívót kap? Mert a menyasszony a legjobb barátnője, Nieve. Pontosabban csak volt a legjobb barátnője. A vőlegény pedig Aidan. A férfi, aki elhagyta őt …Nieve kedvéért.

Vajon Darcey képes lesz megbocsátani legrégebbi barátnőjének, s Nieve esküvője botrány nélkül zajlik majd? Vagy kiderül, hogy Aidant mégis neki teremtette az ég?
 
 
         
         
   
Kánya Kata: Társtaláló – Ha nem tudod, miért vagy egyedül…
Budapest : Jaffa könyvkiadó Kft., 2009

SNeked írtam ezt a könyvet, aki több mint másfél millió társaddal együtt, akaratod ellenére egyedül élsz, de nem tudod pontosan mit is kéne tenned, hogy ez megváltozzon. Ebben a könyvben nincs lila köd. Csak érthető gyakorlatias tanácsok, technikák, praktikák és tesztek, valamint tanulságos történetek sokasága majd' húsz év tapasztalatából merítve - arról, mit tegyél, hogy végre megtaláld a társad. Nem áltatlak, nehéz az út, amit kínálok… De hidd el, megéri! Ne bízz a Sorsban vagy a Véletlenben, vedd a kezedbe az életed, és indulj neki! Segítek.

 
 
         
         
   

Erickson, Carolly: A cárné lánya
Budapest : Gabo Könyvkiadó, 2009

Daria Gradownak hívnak és a kanadai Yellow Rainben lakom. Özvegy vagyok. A drága Michael meghalt, de a családunk összetartó, törődnek velem, különösen a fiam, Nicholas és a gyerekei. Ők úgy tudják, hogy Gradov a nevük, mint az apjuknak. De az igazi nevük Romanov. Még nem sejtik, hogy ők a cári trón örökösei.

Carolly Erickson legújabb történelmi regényének hősnője Tánya Romanova nagyhercegnő, aki fényűző életet él cári családjával . Ám a háború, majd a forradalom gyorsan elsöpri a cári hatalmat. Ekkor lép be Tánya életébe Gradov, egy fiatal katonatiszt, aki merész tervet sző a cári család megmentésére.
 
 
         
         
   
Csupa folt lakásdíszek
Budapest : Aréna Kiadó Kft., 2009

Amitől egy otthon igazán barátságos és hívogató lesz, az ebben a könyvben mind megtalálható: színpompás takarók és párnák a délutáni szunyókáláshoz, vagy ünnepi asztalnemű és vitrázs, amelyekkel szebbé tehetjük a karácsonyt, de kiegészíthetjük kollekciónkat egy praktikus táskával is. A foltvarrás alaplépéseinek leírása, a jól érthető rajzok, a pontos sablonok és szabásminták még a kezdőknek is segítséget nyújtanak, hogy garantált siker koronázza munkájukat.

 
 
 
         
         
   
Sherwood, Alice: Mit főzzünk allergia esetén?
Budapest : Mérték Kiadó, 2009

Amikor kiderült, hogy kétéves kisfia dió- és mogyorófélékre allergiás, a szerző saját bevallása szerint úgy érezte, hogy lehetetlen feladat elé állította a sors: van egy nem ételallergiás fia, családja, ráadásul fogalma sincs, mi mindenre kel még odafigyelnie, hogy a legkisebbet megóvja a súlyos allergiás rohamtól. Mivel a felkutatott ételrecepteket kiábrándítónak találta, nekiveselkedett, hogy megalkossa saját, ízletes receptjeit. Ebben a könyvben több mint száz ételt mutat be családja kedvencei közül, a ropogós, ízletes kenyértől és a sajátkészítésű jégkrémektől kezdve a (nota bene!) tojás nélküli piskótákig. Ráadásul káprázatos vendégváró ételötletekkel is szolgál.